"Mindig jön egy olyan váratlan kihívás, amiről azt gondoljuk, hogy ehhez már nem vagyunk elég erősek. Pedig azok vagyunk. Sőt, minden próbatétellel egyre erősebbek leszünk." Ennél a projektnél sokszor eszembe jutott ez az idézet, és hogy miért? Lássuk, honnan is indultunk.

"Egyszerű" felújítási munkálatnak tűnt, fűtéskorszerűsítés, elektromos hálózat csere, vízhálózat csere, nyílászáró csere, burkolat csere és festés. Amikor az első felméréseket végeztük, ez terv még reálisnak is tűnt.

Elkészültek a tervek, az időbeosztás, és elkezdődtek a bontási munkálatok is. Kivettünk néhány falat, hogy tágasabb legyen a konyha, nagyobb legyen a közös tér. Akkor még azt gondoltuk, hogy ennél nagyobb munkálat már nem történik, de a lakás nem engedett el Minket. Sorra mutatta meg azokat a "kis" hibákat, amikre megoldást várt, és bár nem volt benne a felújítási tervben nem engedett tovább. Kíhívás elé állította ügyfelünket és a csapatot is, követelve a megoldást. Bőven volt részünk módosításban, újra tervezésben, sok-sok reggeli egyeztetésben, hétvégi találkozásokban. Rengeteg időt töltöttem a lakásban a munkafolyamatok alatt, előtt és után is, napi szinten láttam a változást. Minden szakember maximálisan kivette a részét a munkából, és amikor szükség volt rájuk, voltak plusz segítő kezek. A lakás célt ért, mindent megkapott amire szüksége volt. Elengedett Minket, a munkánk véget ért.

Pár nappal ezelőtt ott jártam, hogy megnézzem a végeredményt. Ahogy beléptem mintha visszatekintettem volna. Eszembe jutott a rengeteg kosz és por, sok-sok nevetés, a sötétben kiválasztott fugaszín, a falra ragasztott burkolatkiosztás, a gázátadás, és még számos más emlék. Ahogy ültem az étkezőben az asztal mellett, és az utolsó kávémat iszogattam nála, megértettem hogy mit miért kért. Szüksége volt azokra a szorgos kezekre akik segítették hogy újra szépnek és hasznosnak érezze magát, és betöltse azt a funkciót, amire hivatott és amit úgy hívnak OTTHON.